Itt vagy
Blog kezdőlap > Menyasszonyi ruha divat > Te ismered az esküvői fátyol történetét?

Te ismered az esküvői fátyol történetét?

Esküvői fátyol

Úgy vesszük észre, az esküvői fátyol két táborra osztja a menyasszonyokat. Az egyik oldal képviselői szinte foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, a másik csoport pedig teljesen feleslegesnek tartja a viselését. Most mindegy, melyik oldalt erősíted, ezt a cikket érdemes elolvasnod, mert lerántjuk a leplet az eredetéről, a végén pedig elmondjuk az idei trendeket – hátha az eredetileg heves ellenkezésed ellenére mégis kedvet kapsz hozzá.

 

Talán mindegyik történetnek van némi valóságalapja

A hagyomány eredetére vonatkozóan több történetet találunk. Mivel ezek eltérő területekről származnak, ezért az is elképzelhető, hogy egymástól függetlenül van bennük igazság. Az egyik szerint a görög és a római arák azért vették fel, mert féltek a démonoktól és úgy gondolták, ez a praktika majd megvédi őket.

Azt se felejtsük el, hogy évszázadokkal ezelőtt nem volt széles körben elterjedt a szabad párválasztás. Gyakran a szülők döntötték el, ki kivel fog összeházasodni – akár akarták az érintettek, akár nem. Persze lehet vitatkozni arról, mennyire volt jó ez a rendszer, bár meglepő módon sokan azon a véleményen vannak, hogy idővel megszerették a társukat.

Akárhogyan is, ezekben az esetekben a fátyol garantálta, hogy a vőlegény nem hagyja faképnél az arát, amennyiben mégsem tetszik neki.  Amikor ugyanis fellibbent a fátyol, akkor már kimondták az igent, tehát késő volt megfutamodni.

Az ismert babona szerint balszerencsét jelent, ha a vőlegény a ceremónia előtt látja a menyasszonyt. Erre szolgált biztosítékként, hogy tisztes távolságban készülődtek egymástól, az esküvői fátyol pedig a szertartás alatt garantálta ennek elkerülését.

 

Lehet, hogy a Biblia adja meg a választ?

A nem túl előnyös arcformával rendelkező nők elrejtésén és az ördög tisztes távolságban tartásán kívül van még egy sztori, ami a szokás hátterében állhat. Ez a Bibliához nyúlik vissza. A történet szerint Jákob a nagybátyjához, Lábánhoz menekül, és beleszeret az egyik lányába, Ráhelbe.

A két férfi egyezséget köt: Jákob hét évig szolgálja Lábánt, ennek lejártakor pedig elveheti a lányt. Ezt az alkut azonban csak az egyik fél tartja be, mert Lábán a nagy napon a másik lányát, Leát adta hozzá. Állítólag innen ered az a szokás, hogy a vőlegény az oltárnál felemeli a fátylat – nehogy véletlen rossz nőt vegyen feleségül.

A könnyed kiegészítőt az arák ma már a hagyomány iránti tiszteletből – és persze divatból – viselik. A látszat szerint ez a trend állja az idő próbáját és nem kopik ki, ami részben a tervezők fantáziájának köszönhető. A kínálatban a legkülönbözőbb stílusú darabokat fedezheted fel, így biztosan találsz olyat, amely tökéletesen passzol álmaid ruhájához.

 

Ezek a szempontok segítik a döntést

A bőséges választék fejtörést szokott okozni, mert könnyen előfordulhat, hogy több is megtetszik. Persze csak egyet viselhetsz a nagy napon, ezért valahogyan döntened kell. Ebben segít, ha figyelembe veszed, milyen anyagból készült az esküvői ruhád és a kiválasztott fátyol.

Amennyiben ez nem visz közelebb a megoldáshoz, akkor következhet a díszítések és a stílus alapos szemügyre vétele. A hétköznapokon talán szívesen mixeled az elegáns ruhadarabokat a legegyszerűbbekkel, most viszont azt ajánljuk, kövess egy egységes irányt.

Az egyik legtipikusabb ezzel kapcsolatos kérdés mégis a méret. Az esküvői fátylak kínálatában a halántékig érő daraboktól a földön húzható változatokig mindent megtalálsz. Ahhoz, hogy ráérezz, ezek közül melyik a legkényelmesebb, érdemes többet felpróbálnod.

Elképzelhető, hogy képen tetszenek a nagy, királynői típusok, de kényelmetlenül tudsz bennük mozogni és zavar, hogy minden fordulatnál meg kell igazítanod. Természetesen erre is egyszerű a megoldás: gondold végig, van-e olyan a barátnőd vagy ismerősöd, aki felemeli és viszi utánad, amikor az oltár felé lépkedsz.

Esküvői és menyasszonyi fátyol

Követed a trendeket?

Akkor jó, a tudod, az idei nem a leheletvékony és finom esküvői fátylak éve. A tervezők 2018-ban a drámai megjelenést helyezték középpontba, ez azonban mindenkinél más formában öltött testet. Viktor&Rolf például a selyemvirágokkal, Elie Saab’s az apró virágos hímzésekkel, Marchesa’s pedig az extra hosszúsággal éri el mindezt.

Ebből is látszik, hogy nem kell kompromisszumot kötnöd az elképzelésed és a divat között.

Akár a divatikonok esküvői fátylai, akár a klasszikus darabok között nézelődsz, a hajad mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel. Nem mindegy ugyanis, milyen frizurát választasz, hiszen ha nem fátyol-kompatibilis, akkor igen kényelmetlen lesz a viselése – és a gondosan elkészített hajad is pillanatok alatt tönkre mehet.

Ne felejtsd el, hogy nagyon sok múlik a hosszon. A váll alá érő kiegészítőkhöz a stabil, strapabíró kontyokat javasoljuk, de vannak olyan falatnyi fejdíszek, amelyek könnyűek és egy szépen díszített hajtűvel is rögzíthetőek. Ezekhez elég, ha oldalra tűzitek a tincseidet.

Top